A száműzött Szeleczky Zita

Fogyatkozik azok száma, akik még látták a harmincas évek derekán a Nemzeti Színház színpadán semmiből támadt tündér-királykisasszonyként színpadra lépő és varázslatos bájával, elbűvölő mosolyával a nézőket azonnal meghódító fiatal színésznőt, Szeleczky Zitát.

Sokan vagyunk, akik az elmúlt két évtizedben, amikor újra láthatóak lettek régi filmjei, fél évszázados késéssel felfedeztük: tündöklően tehetséges, érzékeny és sokarcú színésznő volt Szeleczky Zita.

Számtalan szerepet játszott el a Nemzeti Színházban 1936 és 1941 között: terjedelmes szereplista, megsárgult fényképek, rajongó újságcikkek, idős emberek fakuló emlékezete őrzi a hajdani színésznő emlékét. Magyar örökség.

Ma már újra és újra megtekinthetjük filmjeit – az első, a Méltóságos kisasszony 1936-ban, az utolsó, Az első 1944-ben készült –, és Szeleczky Zita ma éppúgy imádnivaló, játékos és gyönyörű ifjú asszony, mint fél évszázaddal ezelőtt volt. Szomorú tény: mi férfiak már nem lehetünk reménytelenül szerelmesek belé. Magyar örökség.

Fogyatkozik a számuk, de még nagyon sokan vannak, akik Szeleczky Zitát fél évszázados emigrációja során látták, hallgatták, csodálták. Dél-Amerikában, Észak-Amerikában, Ausztráliában, a világban mindenhol, ahol szétszóródva magyarok éltek és élnek, s akikhez a földrészekről földrészekre vándorló színésznő szólni akart, mert hitte, tudta és vallotta, hogy dolga van itt a földön: „Jövök, mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldogság volt mindannyiunk számára, ma pedig fájó, elérhetetlen álom…” A megszámlálhatatlanul sok pillanat, amelyben a színésznő boldoggá tette a hazájuktól távol, a szülőföldtől elszakadva élő magyarokat: magyar örökség.

De magyar örökség, élő örökség a kalandos életű színésznő sorsa, életútja, a jobbról-balról rázúduló rágalomhadjárat is. 1941-ben nem vállalta, hogy néhány napos próbával eljátssza a Nemzeti Színház németországi vendégjátékán Vörösmarty darabjában kedvelt és sikeres szerepe, Ledér helyett az alkatától idegennek érzett Tündét. A nácik lakájai azzal vádolták, hogy a fiatal színésznő nem akar színpadra lépni az úgymond „baráti” Németországban: Szeleczky Zitának távoznia kellett a Nemzeti Színházból. 1945-ben (és később is) a kommunisták lakájai véres szájú antiszemitizmussal vádolták és hiába állította 1947-ben a népbírósági tárgyaláson a kommunista Gobbi Hilda, hogy Szeleczky Zita soha nem volt antiszemita. („Röhej, hogy mi volt a fővád ellene. Szavalta Petőfi versét: „Jön a muszka, jön a muszka, itt is van már valahára…” – nem tévedett Petőfi Sándor, nem tévedett Szeleczky Zita.) És hiába állította a kommunista Várkonyi Zoltán, hogy Szeleczky Zita neki, a származása miatt üldözött színésznek felajánlotta menedékül a saját lakását – a rágalmazó nyilasok után a rágalmazó kommunisták bélyegezték hazaárulónak a színésznőt.

Szeleczky Zita 1941-ben nem volt náci: ez volt a bűne. 1945-ben nem volt kommunista: akkor ez volt a bűne.

Színésznő volt, mélyen hívő ember és magyar: a nemzetiszocializmustól éppúgy féltette Magyarországot, mint a nemzetközi szocializmustól, a náci csürhétől éppúgy, mint a kommunista hordáktól. Egy hol a nácik által, hol a kommunisták által megszállt országban az ilyen ember mindig bűnös. És nem Szeleczky Zita volt az egyetlen ember ebben az országban, aki éppúgy félt a náciktól, mint a kommunistáktól. Magyar örökség.

Szeleczky Zita 1941–42-ben egy színi évadon át, dörgő tapsvihartól ünnepelve, az Operett Színház színpadán játszotta és énekelte Huszka Jenő operettjében 48-as forradalmárként: Soha ne legyen idegen zászló Budavár fölött. A nézők értették, miről és miért énekel. Szeleczky Zita félt. Mindenki félt. Komp-országban élünk. Hitler embertelen birodalmából Sztálin embertelen birodalmába sodorta hazánkat a gátlástalan, erkölcstelen nagyhatalmi érdek. Magyar örökség.

És aki 1945 után nem lett a proletárdiktatúra híve vagy engedelmes alattvalója, ha itthon élt, ha itthon maradt, megtűrt „egyéb” volt, ha elmenekült: klerikális, antiszemita, reakciós, fasiszta. Magyar örökség.

Szeleczky Zita mélyen hívő, magyarságát egész életében töretlenül vállaló színésznő volt. Színésznő, aki a száműzetés keserű évtizedeiben vállalt, a megpróbáltatások közt is mindig vállalt szent feladatának tekintette, hogy sorstársaiban, bárhol a világon élő magyarokban Vörösmarty, Petőfi, Ady szavaival ébren tartsa a hitet: Komp-ország hazánk egyszer majd révbe ér, s Magyarországot nem hazaáruló gazemberek és ostoba ideológiák megszállott rabjai fogják majd kormányozni.

Megtörhetetlen hite legyen mindannyiunk magyar öröksége.

Budapest, 2007. december 15.

Szigethy Gábor