Magyar Olimpiai Bizottság

Hogy milyen idő volt 1895 december 19-én, nem tudom. De azt tudom, hogy keménygallérú, nagybajszos férfiak igyekeztek lóvasúttal, villamossal, hintóval, fiákerrel vagy gyalog a Nemzeti Torna Egylet Szentkirályi utcai tornacsarnoka felé, hogy este hat órakor kezdődő ülésükön a tanácsteremben Dr. Kemény Ferenc szervezésében, Berzeviczy Albert, a későbbi kultuszminiszter elnökletével megalakítsák az Olimpiai Játékokat Előkészítő Magyar Bizottságot, azaz a Magyar Olimpiai Bizottságot. A franciák, görögök, amerikaiak, németek, ausztrálok után a világ hatodik nemzeti olimpiai bizottságát.

Az alakuló ülésen részt vevő sportszövetségek és sportegyesületek képviselői egyetértettek a sportágak hazai és nemzetközi együttműködésének szükségességében, s az olimpiai játékok rendszerének kialakításában, majd kértek 1000 akkori forintot a Vallás- és Közoktatási Minisztériumtól az első olimpián való részvétel támogatására.

Ennek ide s tova 110 éve.

Alig 3 hónap múlva, 1896 márciusában megtartották a próbaversenyeket – ma válogatónak neveznénk – az atléták az Orczy-kertben, a tornászok az NTE csarnokában, az úszók a Rudas fürdőben, a maratoni futók a gödöllői országúton.

Áprilisban pedig a hét főből álló csapat két első, egy második és három harmadik helyet szerzett Athénban az első olimpián.

„Valóságos nemzeti missziót teljesítettünk, mert megtanítottuk a többi nemzetet, akik eddig csak az osztrák gyűjtőfogalmat ismerték, a magyar név ismeretére és szeretetére.” Magyarország – Monarchia ide, Monarchia oda – önálló államként kapcsolódott be a nemzetközi olimpiai mozgalomba.

Az olimpizmus olyan életfilozófia, amely teljes egésszé emeli és összeolvasztja a test és a szellem értékeit, összeköti a kultúrát és a nevelést. Az olimpizmus célja, hogy az emberi méltóság megtartásával hozzájáruljon egy jobb, békésebb világ felépítéséhez.

A Magyar Olimpiai Bizottság az elmúlt 110 évben híven tükrözte ezt az eszmét, akár önállóan, függetlenül létezett, akár az Országos Testnevelési Tanács IV. számú szakbizottságaként, akár csak a mindenkori állami sportvezetés fiókintézményeként engedték működni.

Különösen büszke lehet arra, ahogyan még a rendszerváltozás előtt visszanyerte önállóságát és függetlenségét. 1989 óta a MOB tagjait a sportági szakszövetségek, sportegyesületek, a sportmozgalommal kapcsolatban álló szervek, intézmények, a megyei közgyűlések, médiumok delegálják. Tisztségviselőit pályázat után titkos szavazással választják. 1989 júniusa óta Schmitt Pál ötödik elnöki, Aján Tamás ugyancsak ötödik főtitkári ciklusát kezdte.

Figyelemre méltó és kettészakadt országunkban példás az, ahogy a MOB tagjai 1989-et követően politikai hovatartozásuktól függetlenül együttműködtek a magyar sport érdekeinek érvényesítéséért, a sportolók olimpiai játékokon való részvételének előkészítéséért és segítéséért, a minél jobb eredmények eléréséért, a fiatalok egészséges életmódra neveléséért.

A MOB az újkori olimpiák felelevenítése óta mindig meghatározó szerepet játszott a nemzetközi olimpiai mozgalomban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bölcsőjénél ott találjuk a magyar Kemény Ferencet is, 1911-ben és 1995-ben házigazdái voltunk a NOB kongresszusnak, az előbbire öt napon át éppen itt a Magyar Tudományos Akadémián került sor, közel álltunk ahhoz, hogy 1920-ban és 1960-ban Budapesten legyen az olimpia, NOB tagjaink közül Dr. Csanádi Árpád programigazgatóságig vitte, Dr. Schmitt Pál alelnök volt, jelenleg is többek között a világ olimpikonjai szervezetének az elnöke.

Joggal lehetünk büszkék azokra az eredményekre, amelyeket az elmúlt 110 évben a magyar olimpiai mozgalom magáénak tudhat. Az olimpiai játékokon 157 arany-, 134 ezüst-, 158 bronzérem a mérleg. Az aranyérmeket, az érmeket, a nemzetek nem hivatalos pontversenyében elfoglalt helyünket tekintve az ország viszonylag alacsony lélekszáma ellenére az örökranglistán az első tíz között vagyunk.

Az egész világ ismeri az olyan kiváló magyar olimpiai bajnokok, mint Puskás Ferenc, Papp László, Gerevich Aladár, Takács Károly, Egerszegi Krisztina nevét, a magyar öttusázók, vízilabdázók, kajak-kenuzók erejét.

Vajon mennyien gondolnak arra, hogy mindezen győzelmeket a Magyar Olimpiai Bizottság is építette nemzetközi hírnevet és elismerést szerezve a magyar sportnak.

Ha magyarázatot keresünk erre, említhetjük a szakemberek felkészültségét, a sportolók tehetségét, a MOB igyekezetét, de említhetjük a virtust, azt, hogy hol a Monarchián belül az osztrákoknak akartuk megmutatni, Trianon után igazságunkat keresve a környező államoknak, Európának, a világnak, a második világháború után a megszálló hatalomnak, a diktatúrának.

A MOB szem előtt tartja Szent-Györgyi Albert szavait: „A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. Itt a játék alatt tanítja meg a sport az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az összetartozásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre és mindenek előtt a fair play, a nemes küzdelem szabályaira.”

Kisfaludy Stróbl Zsigmondnak van egy szobra. A kardját vizsgáló huszár. Nem véletlen, hogy a MOB ajándéktárgyainak egyike a szobor másolata. A huszárról János vitéz jut eszembe, Petőfi művéről Szerb Antal sorai, az egészről meg az, mintha János vitéz és a Magyar Olimpiai Bizottság azonos lenne:

„…ennek a kis mesevilágnak minden kis tündére, minden óriása magyar tündér és óriás, középpontja a vitéz magyar huszár évszázados legendája, és az Óperenciás tengeren túl is magyar levegő lebeg.” A János vitézben és a MOB-ban is „csodálatosan együtt van a magyar föld valósága és a magyar lélek álma.”

Talán egészséges magyar ifjúság, egészséges nemzet, újabb olimpiai sikerek, talán egy budapesti olimpia, 2028-ban vagy 2040-ben?