A Bécsi Európa-Club a magyarság szolgálatában
Ötven évvel ezelőtt, szabadságharcunk eltiprása után, kétszázezer magyar, valóságos emberfolyam hömpölygött át Ausztrián.
Az osztrákok, akiket akkor még meg sem érintett a jóléti társadalom szelleme, szegénységükben is testvéri szeretettel fogadták a szomszédból érkező hontalanokat. Együttérzésük és áldozatkészségük nagyobb volt, mint amit 1920-ban a megcsonkított haza lakói tanúsítottak az Erdélyből elűzött honfitársaikkal szemben. Az 56-os menekültek többsége az osztrákok rokonszenve ellenére sem maradhatott Ausztriában, hanem engedve a gazdagabb államok vonzásának, tovább vándorolt. Csak azok telepedtek le végleg ebben az alpesi országban, akiket itt tartott a haza közelsége, az osztrákok iránti rokonszenv, illetve akiknek másutt már nem jutott hely. Számuk meghaladta a 40 ezret, vagyis minden ötödik magyar menekült Ausztriában maradt. Többségük Bécset választotta lakóhelyéül.
Az egykori császárvárosban letelepedett magyarok soraiban, többségben voltak a harminc éven aluli fiatalok, azon belül is a fizikai dolgozók: szakmunkások és ipari tanulók, akik közül sokan, fekete egyenruhában -a Corvin-közben, a Köztársaság-téren és másutt- részt vettek a pesti harcokban. Számuk olyan magas volt, hogy egy rendkívül tevékeny fiatal katolikus pap, Schermann Rudolf lapot is szerkesztett a számukra, amelynek legnépszerűbb „Szíja szentatyám!” című rovatában maguk a fiatalok számoltak be napi gondjaikról és örömeikről. A családi keretekből kiszakadt fiúk és lányok a társtalanságot, a magányt viselték a legnehezebben. Az ő gondjaikon akart segíteni Fehérváry István, egykori váci politikai fogoly, a bécsi Nemzetőr című újság szerkesztője, aki ma itt él közöttünk és a PEK, a Politikai Elítéltek Közösségének elnöke. Az ő kezdeményezésére 1964 áprilisában megalakult az Európa-Club, illetve annak elődje az Europa Jugend und Sportverein. Az egyesületnek 1965 első felében már 150 tagja volt. A következő évben bécsi magyar egyetemisták és értelmiségi fiatalok is csatlakoztak a szervezethez, akik később túlsúlyba is kerültek a munkás fiatalokkal szemben. Ők indították el az egyesület kétnyelvű lapját, az Integrátio-t, amely 1967 és 1976 között negyedévenként jelent meg Bécsben. A folyóirat szerkesztői olyan fiatal írók voltak, mint Deák Ernő, Vargha Gyula és Surányi Lóránt, akik az ötvenes évek végén valamelyik tiroli magyar gimnáziumban érettségiztek.
A folyóirat már nevében is jelezte, hogy az emigráció előtt álló két lehetőség közül: asszimiláció, vagy integráció, melyiket tartja jobbnak. A menekülteket befogadó osztrák közösségbe való teljes beolvadás helyett az Európa Klub kezdettől fogva az integrációt szorgalmazta és a környezethez való alkalmazkodás mellett súlyt helyezett magyarság-tudatunk, nyelvünk és kultúránk ápolására.
Állandó utánpótlással szolgált a Klub számára a Burg Kastl-i magyar gimnázium, ahonnan minden évben szépszámmal érkeztek érettségizett fiatalok a bécsi egyetemekre. Közben az egyesület az idősebb nemzedékek felé is nyitott és 1972-ben már Bécs magyar életének legfontosabb kulturális fóruma, sőt szellemi műhelye volt. A klub fő célját az akkori elnök, Deák Ernő, így fogalmazta meg:
„Magyarságunk záloga európai szellemiség. Ha ennek kialakításán dolgozunk, elsősorban önmagunknak teszünk szolgálatot.”
A nyolcvanas években Darányi Ferenc volt az egyesület elnöke, a kilencvenes évek eleje óta pedig Valentiny Géza pápai prelátus tölti be ezt a tisztséget. A gyakorlati feladatokat, a szervezést és az irányítást a klub titkára, Smuk András végzi, több mint 30 éve.
A Bécsi Európa Klub három síkon fejt ki fontos tevékenységet: a magyar kultúra ápolásával, a határon túli magyarság támogatásával és a magyar szabadságharc szellemének őrzésével.
Kezdetben az egyesület hétvégi iskolát is működtetett, ahol mintegy 40 magyar gyerek ápolta anyanyelvét. A hetvenes évek eleje óta minden esztendőben 6-8 előadót hív meg a klub, akik egy-egy érdekes politikai, művészeti, vagy tudományos témáról tájékoztatják a közönséget. Az első előadást, 1973 januárjában Juhász László tartotta Bécs magyar emlékeiről. Különösen népszerűek voltak az irodalmi estek és kevés olyan magyar nyelvű könyv jelent meg Ausztriában, amelynek a szerzője nem kapott fórumot az Európa Klubban. Elsősorban a Bécsben élő magyar írók szellemi fóruma volt a klub, de megtaláljuk az előadók között a müncheni Tollas Tibor, a new yorki Kovács Imre és Vargha László, a zürichi Gosztonyi Péter, a londoni Király Béla és mások nevét is. Egy idő óta az Európa Club műsorán az előadások mellett kerekasztal-beszélgetések, hangversenyek, néptánc bemutatók, színházi előadások és karácsonyi ünnepségek is szerepelnek. A múlt évi előadások közül ki kell emelni Görömbei András Nagy Gáspár estjét, a dalmát-magyar kapcsolatok bemutatását, Csávossy György előadását az erdélyi borokról, valamint a Teleki Pál emlékestet, amelynek Bakos István és Kubassek János volt az előadója. Ezen kívül Csokonai és József Attila emlékest szerepelt a klub 2005 évi műsorán.
A határon túli magyarsággal a rendszerváltás előtt is szolidáris volt az egyesület, azóta azonban, hogy politikai emigránsok is betehetik a lábukat az elcsatolt területekre, gyakori autóbusz-kirándulásokkal ápolják a kapcsolatot kisebbségi sorsban élő testvéreinkkel; a horvátországi harcokban megrongált magyar falvakkal ugyanúgy, mint Mezőség, vagy Székelyföld népével. Az Európa-Klub tagjai a bácskai magyar szigetektől a zobor-vidéki magyar településekig már mindenütt jártak, ahol magyar él a Kárpát-medencében. Sőt, azon kívül: a dalmát tengerpart magyar nyomait és Dél-Lengyelország magyar emlékeit is felkutatták, Abbáziától Raguzáig, valamint Krakkótól árpád-házi Szent Kinga stari-sacz-i sírjáig. A bécsi vendégek Dalmáciában ugyanúgy felvették a kapcsolatot az ottani magyarok egyesületével, mint Galíciában. Útjaikat mindenütt a helyi magyar népi együttesek fellépése tette színessé. Különösen emlékezetes számukra a bácskai Kupuszina tánccsoportjának fergeteges lakodalmas ünnepsége. Az egyesület honismereti kirándulásának tavaly Alsó-Drávaszög volt az úti célja.
A klub gyakran hív előadókat Pozsonyból, Kolozsvárról, Szabadkáról, de a bécsi magyarok is elviszik saját értékeiket a határon túli magyar közösségekbe, így már két kiállításuk is volt a Pozsonyi Magyar Klubban: előbb, 2005-ben Dénes Sándor grafikáit, majd idén, 2006 tavaszán Takács Borbála hátsóüveg képeit mutatták be Pozsonyban. Itt kell még megemlíteni, hogy az Európa Klub szervezésében évente több erdélyi színtársulat is fellép Bécsben: tavaly a marosvásárhelyi Tompa Miklós társulat háromszor a csíki Játékszín egyszer szerepelt náluk nagy sikerrel.
Végül szólnunk kell arról, hogyan őrzi az Európa Klub, Smukk András titkár vezetésével, az 56-os szabadságharc lángját. Az egyesület vezetői évtizedek eltelte után sem alkudtak meg, nem engedtek 56-ból. Nem hagyták magukat megvásárolni, nem vették igénybe a kádár-rendszer szolgálatait, az ingyenes magyarországi utakat, a közpénzből biztosított nyaralásokat, sőt akkor is hűek maradtak 56 szelleméhez, amikor a hűségesek már ama rodostói diófa árnyékában is elfértek volna. Nem adták el júdáspénzért 56 örökségét. Az Európa Klubból nem lett soha Kádárék ötödik hadoszlopa és vezetői menekülésük után először csak 1989. június 16-án, Nagy Imre és társai temetése alkalmából látogattak el szülőhazájukba, azon belül is a Hősök terére és helyezték el koszorújukat a hősök koporsójánál. A lángot ma is őrzik és az ötvenedik évforduló alkalmából, október 25-én nemzeti zarándoklatot terveznek Budapestre, ahol sorra felkeresik a tüntetés- és a harcok színhelyeit. Nem ok nélkül kerül be a magyarság láthatatlan szellemi múzeumába és a Magyar Örökség arany-könyvébe a szöveg: „A bécsi Európa-Club hűsége 1956 szelleméhez magyar örökség.”
Juhász László (Fraknó)
| Nyomtatás |
| Ablak bezárása |