Magyar Örökség-díjjal kitüntetni egy objektumot annyit jelent, hogy az illető
intézmény vagy épületegyüttes kitéphetetlenül beleszervült a magyar
közgondolkodásba. Tehát hiába próbálnám én itt és most csak úgy, a közvélekedés
homályos, de erős tényeit félretolva dicsőíteni tisztem szerint a Tihanyi Bencés
Apátságot, tisztem ellenére járnék el, mert hiszen örökség csak az lehet, amit
minden örökhagyó át is vesz, magáénak tekint. Ez pedig Tihannyal kapcsolatban
kizárólag a visszhang. Minden, Tihannyal kapcsolatos könyv ki is emeli, hogy kik
voltak azok a nagy költők, akik Tihanyt arra tanították: természetesen Csokonai,
azután Pálóczi Horváth Ádám, Garay János majd pedig Reményik Sándor és
Kosztolányi. (Újabb tapasztalataink alapján hozzátehetjük természetesen Illyés
Gyulát és néhány élő költőt is, akikről – történeti megmérettetés híján – jobb
egyelőre hallgatni.) A prózaírók talán még többen vannak: legelsősorban Jókai,
aki kétségtelenül legmélyebb regényének,
Az arany embernek kulcsjelenetét a Tihanyi Apátság árnyékában játszatja,
azután Krúdy és megint csak Illyés, hogy a többieket ne is említsem. Ha a két
motívum jelentés-értékét összetesszük, akkor visszhang és istenítélet, azaz
meghallgatás és válasz ennek a speciális magyar motívumnak, az immár
eltörölhetetlen Tihanyi Apátságnak, mint toposznak a megfejthető
jelentése.
Ha ezt az irodalmi művek elemzéséből nyerhető megfejtést rávetítjük a
topográfiai és műemléki tényekre, akkor nem kell nagyon eltávolodnunk a
megtudható tényektől. Az apátság alapítása teljesen jelképes gesztus: I. András
királyunk egyes történészek szerint azért alapított bencés templomot és
apátságot a Szűzanya és Szent Ányos tiszteletére, mert a nemrégen megvert és
Magyarországról elkergetett német császárral szemben hatékony, egész Európában
hatalmas szövetségesre kívánt szert tenni a bencés rend lekötelezésével; mások
szerint ezt a tényt még úgy árnyalhatjuk, hogy sógora volt a francia király –
mindkettőjüknek kijevi fejedelemlány volt a felesége –, ezért választották
védőszentül a családi temetkezőhelyhez Szent Ányost, Orléans hajdani püspökét,
aki imáival sikerrel tartotta vissza városa elpusztításától Attilát, a hun
királyt. Szent Ányos pedig nemcsak városa megmentője volt a legenda szerint,
hanem a királyok közötti szövetségkötés garantálója is: Andrásnak nagyon nagy
szüksége volt erre is, mert hiszen későn született fiát Salamont akarta megtenni
utódjául, öccse, Béla herceg helyett. András, aki pogány lázadók segítségével
került uralomra, hogy utána a pogányokat leverje, felesége pedig a kijevi
fejedelemlány az ortodox kereszténységet képviselte.
Majd 150 évig virult mint bencés apátság, hallatlan ritkaságként ránk maradt
alapítólevelük a legrégibb magyar nyelvemlék; elemzéséből nemcsak a Dunántúl és
egész Magyarország XI. századi nyelvállapotát tudjuk felidézni, hanem néha még
azt is, hogy – például annak alapján, hogy hogyan írja az oklevél a Balaton szót
– hajdani nyelvjárási különbségek kezdeteit is. Olyan kincs, ami nincs! – Unicum
a maga valódiságában, az Apátság többi oklevelét már hamisították.
A tatárjárás után a magyar állam, a királyság lecsap az apátságra. Tűri-tűri –
egészen a Mohácsi csata előtti évekig –,hogy szerzetesek is legyenek jelen, de,
félve az újabb országpusztító támadástól, erőddé alakítja az egykori apátságot.
Mohács után nem sokkal már kizárólagosan végvár Tihany. Előtte még, a Mohács és
Buda elfoglalása között időszakban, tud figyelni az irodalomra: az utóbbi 150
évben elkallódott Tihanyi Kódex a legteljesebb bizonyítéka annak, hogy milyen
mélységben használták prédikációs anyagként Temesvári Pelbárt latin szövegét.
És most jön a visszhang! Kiűzik a törököt, a végvárat előbb kiüríti a katonaság,
majd felrobbantják. (Egyike volt azon végvárainknak, amelyet sosem foglalt el a
kontyos, sőt amelyből kiindulva sikeres portyákat hajtottak végre a Balaton déli
partján fekvő török erődök ellen. Antall József néhai miniszterelnökünk ősapja
is tihanyi végvári vitézként kapta meg a nemességet.) Mi a visszhang?! Gyorsan
felvásárolja egy német cég, azaz egy osztrák apátság. Rájönnek, hogy nem tudják
üzemeltetni, ezért visszavásároltatják Pannonhalmával. A főapátság neki lát a
teljesen rommá vált objektumot helyreállítani. Dolgozik is rajta egy apát,
rááldozza az életét, majd az egészbe belecsap a mennykő és leég. Jön egy új
apát; Lécs Ágoston, aki mintegy két évtized alatt felépíti a ma is látható
templomot és apátságot. Alkalmazott egy veszprémi építészt és egy
Stájerországból származó asztalost, aki már – az ő utódja alatt – átadta a
templomnak – az egész magyar barokkban egyedülálló – gyönyörű fafaragásos
berendezését (Stullhoff Sebestyén, aki 1779-ben hunyt el, mai napig jámbor
legendákat keltve hosszú tihanyi tartózkodásáról). Megjegyzendő, hogy egy
névtelen aradi szobrász – aki szülővárosában szintén gyönyörű szobrot alkotott –
faragta az apátság melletti dombon álló Nepomuki Szent János szobrot.
Arad és Tihany. Az aradi tizenhárom és az utolsó Habsburg, IV. Károly királyunk
utolsó, Magyarországon töltött éjszakája. Ez által nyert az apátság újra
tragikus mellékjelentést; amióta – tavaly a királyt boldoggá avatta az Egyház
–egyúttal újabb zarándoklati lehetőséget.
De hát a visszhangról beszéltünk. Az az ismeretlen géniusz, aki szembefordulva a
visszhangot teremtő és visszagörgető északi templomfallal, korábban a Nemzeti
Múlt géniusza lehetett. Olyannyira, hogy – Jókai feljegyzése szerint – egy angol
hölgy is kipróbálta a visszhangot, de (Jókai szerint talán azért, mert fújt az
ellenszél) semmit sem kapott vissza. Vezetője csúfondárosan meg is jegyezte:
Hja, nagyságos asszonyom, a mi visszhangunk nem tanult meg az Ön nyelvén.
Később, a trianonivá szűkült kis Magyarországon Kosztolányi már csak a
fiatalságra vonatkozó kérdésére nem kapott választ; Reményik Sándor pedig
általában kezdi kétségbevonni, hogy Tihany tud-e segíteni rajtunk, magyarokon.
„S mi lenne, ha eltűnne mindenünnen
Tihany tündére, felül és alul, –
És az utolsó S. O. S. kiáltás
Lábunkhoz hullna – visszhangtalanul?…”
Visszhang. Valahonnan egy géniusz, 1989–90-ben azt rivallta, hogy szabadság!
Tihany meghallotta és megyei, kihelyezett múzeum-voltát lerázva magáról
visszaalakult bencés monostorrá. Restiturora Korzenszky Richárd perjel a
magyarországi keresztény értelmiség egyik konzultációs központjává alakította. A
templomot és apátságot régi fényében nem csupán helyreállította, hanem kiemelte
egyedülálló értékeit: összefüggéseit a keleti kereszténységgel, a régi
Nagy-Magyarországgal és azzal a középkori eredetű közösség-fogalommal, amely ott
lappang a mai európai demokrácia eszmerendszere alatt. Azt is tudta, hogy
természet nincs ember nélkül, de ember sincs természet nélkül. Amióta kezd újra
tóvá változni a félsziget egykor lecsapolt külső tava, azóta még jobban
kidomborodik a mikrotáj világszerte elismert különlegessége.
Kérjük tehát Tihany riadó leányát, hogy továbbra is szálljon ki szent hegye
közül, és szenteljen meg minket, hozzá megerősítésért zarándokoló szegény
magyarokat.
Dr. Szörényi László